KIVIZSGÁLÁSOK

SZÓJEGYZÉK
aberráció:

eltérés a racionális gondolkodástól vagy viselkedéstől; irracionális gondolkodás vagy magatartás. Alapvetően annyit jelent, hogy tévedni, hibákat elkövetni, vagy még pontosabban, olyan rögeszmékkel rendelkezni, amelyek nem igazak. A szó tudományos értelmében is használatos. Az egyenes vonaltól való eltérést jelenti. Ha egy vonalnak A-ból B-be kellene mennie, akkor, ha aberrált, A-ból egy másik pontba, egy másik pontba, egy másik pontba, egy másik pontba, egy másik pontba menne, és végül megérkezne B-be. Ebben az értelemben az egyenesség hiányát is jelenti, vagy a torz látásmódot, mint például, ha egy ember egy lovat lát, de azt gondolja, hogy elefántot lát. Az aberrált viselkedés helytelen viselkedés, vagy olyan viselkedés, amelyet nem támaszt alá az értelem. Az aberráció szemben áll az épelméjűséggel, ami ennek ellentéte. A latin aberrare = „eltévelyedni” szóból; latin ab = „el”, errare = „bolyongani, tévelyegni”.

dékán:

egyetem vagy főiskola tanári karának magasabb beosztású tagja, aki egy teljes kart (rokon tanulmányi ágakat összefogó szervezeti egységet) irányít.

dezinformáció:

hamis tájékoztatás – pl. egy ország katonai erejéről vagy terveiről –, amelyet nyilvánosságra hoznak, vagy beépítenek a hírekbe, különösen más országokban.

dilettáns:

aki pusztán kedvtelésből foglalkozik egy művészeti vagy tudományággal, anélkül hogy komolyan tanulmányozná.

elméleti:

elméleten (olyan elképzelés, amellyel megmagyaráznak valamit) vagy elméleteken alapuló vagy azzal kapcsolatos, ellentétben a gyakorlati alkalmazással.

érem másik oldala, az:

valaminek a másik oldala vagy szemlélési pontja. A kifejezés onnan származik, hogy az éremnek két oldala van, és ezeknek rendszerint különböző a kinézete.

filozófiai:

a tudásnak vagy a dolgok tanulmányozásának arra az ágára vonatkozó vagy azzal kapcsolatos, amely az olyan alapvető fogalmak rendszerezett vizsgálatával foglalkozik, mint az igazság, a létezés, a valóság és a szabadság.

General Sherman tank:

az amerikai, a francia és az angol hadsereg tankja a II. világháború (1939–1945) során. Nevét William Tecumseh Shermanről (1820–1891), az amerikai polgárháború (1861–1865) híres tábornokáról kapta. A General Sherman tank átvitt értelemben is használatos, utalásként egy szituáció mögött meghúzódó valódi okra vagy olyan valakire, aki megpróbál megállítani dolgokat.

hírszerzés:

információk gyűjtése, szétosztása és kiértékelése, különösen titkos információk esetén, amelyek egy ellenséggel vagy egy potenciális ellenséggel kapcsolatosak.

Hitler:

Adolf Hitler (1889–1945) 20. századi német politikai vezető, aki egy olyan felsőbbrendű faj létrehozásáról álmodott, amely Harmadik Birodalom (a történelemben korábban létezett két német birodalom mintájára) néven ezer évig uralta volna a világot. 1933-ban diktátorként erőszakkal átvette a hatalmat Németországban, majd kirobbantotta a II. világháborút (1939–1945), uralma alá hajtotta Európa nagy részét, és több millió zsidót, illetve más, „alsóbbrendűnek” tekintett népekhez tartozó embert mészároltatott le. Amikor 1945-ben Németország veresége már elkerülhetetlen volt, öngyilkosságot követett el.

ideológia:

egy társadalmi osztály vagy egy egyén eszmerendszere vagy gondolkodásmódja, főleg, ha egy társadalmi, gazdasági vagy politikai elmélet vagy rendszer alapjául szolgál.

jelen:

az az idő, amely most van, és majdnem olyan gyorsan múlttá lesz, ahogy a megfigyelés történik. Ezt a kifejezést tágabb értelemben a most létező környezetre alkalmazzuk.

Kelet-Németország:

korábbi köztársaság Európában, amely a II. világháború után, 1949-ben jött létre. Kelet-Németország akkor alakult meg, amikor az egykori Németországot Nyugat- és Kelet-Németországra osztották. Kelet-Németországot kommunista kormány vezette, és később kulcsfontosságúvá vált a szovjet befolyás alatt álló országok között.

know-how:

az a gyakorlati képesség, illetve annak az ismerete, hogy hogyan csináljunk valamit jól.

kommunikációs vonal:

az az útvonal, amelyen egy kommunikáció az egyik személytől a másikig áramlik.

konfrontál:

meghátrálás vagy kitérés nélkül szembenéz. A konfrontálás képessége tulajdonképpen az a képesség, hogy kényelmesen ott vagyunk, és észlelünk.

Lipcsei Egyetem:

1409-ben alapított egyetem a németországi Lipcsében. Az 1800-as évek végén Wilhelm Wundt (1832–1920) német pszichológus és fiziológus (az élőlények működésének és a testrészek és szervek funkcióinak tanulmányozásával foglalkozó szakember) itt fejlesztette ki a modern pszichológiát és azt a hamis elképzelést, miszerint az Ember nem több, mint állat.

logika:

az érvelés képessége vagy tudománya; különböző tényezők összeillesztése egy megoldássá.

logikátlanság:

helytelen vagy hibás következtetés valamivel kapcsolatban.

Lükurgosz:

(i. e. 800 körül) spártai törvényhozó, akiről azt tartják, hogy ő alakította ki azt a kormányzatot, amely megalapozta Spárta (ókori görög város) katonai hatalmát.

Miért:

ok vagy indok, az alapvető oka egy pozitív vagy nem optimális szituációnak.

nyereség:

bármilyen kívánt javulás elérése. Például nyereség lenne, ha egy személy növelné a kommunikációs képességét, vagy jobban érezné magát, és nagyobb bizonyossága lenne az életének bizonyos területein.

outpont:

egyike azoknak a pontosan kör­vonalazott módoknak, ahogy az információk továbbítása vagy egy szituáció logikátlanná válhat; bármilyen igazként felajánlott adat, amely valójában logikátlannak bizonyul.

pluszpont:

bármilyen olyan fennálló állapot, amikor a szituáció vagy körülmény logikus. A pluszpontok megmutatják, hogy hol van logika, és hol mennek jól a dolgok, vagy hol hajlanak arra, hogy jól menjenek.

portéka:

tárgy, dolog, árucikk, különösen olyan, amelyet hasznosnak és értékesnek tartanak.

PR:

a public relations (közönségkapcsolatok) rövidítése; az a szakma, illetve tevékenység, amelynek célja jó kapcsolatot kialakítani egy intézmény vagy személy és a nagyközönség között, valamint fenntartani és javítani ezt a kapcsolatot.

propaganda:

egy meghatározott ügy vagy nézőpont előmozdítására vagy népszerűsítésére használt információk, különösen, ha részrehajló vagy megtévesztő jellegűek.

provokál:

tettre, támadásra, megtorlásra ingerel, ezt kiváltani igyekszik.

rendellenesség:

olyan állapot, hogy valami rossz, helytelen vagy hiányzik.

Sherlock Holmes:

Sir Arthur Conan Doyle (1859–1930) angol regényíró által kitalált 19. századi detektív. Holmes hihetetlen megfigyelési, emlékezési és következtetési képessége a tisztán tudományos okoskodással kombinálva képessé tette őt olyan bűnözők elkapására, akiket más detektívek nem tudtak elkapni, illetve olyan rejtélyek megoldására, amelyeket nem tudtak megoldani. Holmes gyakran társának és legjobb barátjának, Dr. John H. Watsonnak – aki egyben a történetek narrátora is – magyarázza el, hogy hogyan oldott meg egy-egy bűnesetet.

sors:

az, ami a jövőben történik majd a személlyel.

Spárta:

katonai erejéről híres ókori görög város.

stratégia:

A „stratégia” szó a görög sztratégosz („tábornok”), sztratosz („hadsereg”) és agein („vezetni”) szavakból származik. A stratégia egy háború vagy a háború egy szektorának általános hadvezetési tervét jelenti.

Szcientológia:

a Szcientológia olyan gyakorlati vallás, amely a tudás tanulmányozásával foglalkozik, és amely a technológiájának alkalmazási módszerei révén az életminőségben kedvező változásokat tud létrehozni. Egyharmad évszázad alatt fejlesztette ki L. Ron Hubbard. A Szcientológia kifejezés a latin scio (tudni, a szó legteljesebb értelmében) és a görög logosz (-tan) szavakból származik. A Szcientológia további meghatározása: a szellem tanulmányozása és kezelése önmagával, univerzumokkal és más életformákkal való viszonyában.

taktika:

katonák, hajók, repülőgépek stb. harc során való felhasználásának módszerei, általában rövid távon.

technológia:

valamely művészet, mesterség vagy tudomány alkalmazásának módszerei, szemben magának a tudománynak vagy mesterségnek az egyszerű ismeretével. A Szcientológiában a technológia kifejezés jelentése: az L. Ron Hubbard által kifejlesztett Szcientológia alapelvek alkalmazása az elme funkcióinak javítására és a szellem lehetőségeinek rehabilitálására.

terminál:

bármi, ami képes fogadni, továbbítani vagy küldeni egy kommunikációt. Ez a kifejezés az elektronikából származik, ahol a terminál annak a két rögzített pontnak az egyike, amelyek között energia áramlik. Például az autó akkumulátorának két kapcsolódó pontja (terminálja) van, ahol az energia az egyik pólustól a másikig áramlik. A Szcientológiában két kommunikáló embert terminálnak nevezünk, mert kommunikáció folyik közöttük.

zöldfülű:

képzetlen vagy tapasztalatlan.